Teljesen kimerültek mostanra az anyagi lehetőségeik.



Fruzsina és családja a kárpátaljai Nagydobronyból költözött Magyarországra, Bocskai­kert üdülőövezetébe, Monostordűlőre. Még kétlakiak voltak, mikor kiderült, hogy a nyolcéves kislány nagyon beteg. Tavaly márciusban jelentkeztek nála a tünetek, mindennap hányt, egy hét után a legyengüléstől kórházba került. Először rotavírusra gyanakodtak, aztán hasnyálmirigy-gyulladásra. Viszont a vizsgálatok egyiket sem igazolták. Miután epilepsziás rohamai is lettek, megvizsgálták CT-vel, és ekkor derült ki, hogy egy tojásméretű daganat van az agytörzsében.

A gyereket azonnal meg kellett műteni, és bár az operáció sikeres volt, és Fruzsina gyakorlatilag túl van a kötelező sugár- és kemoterápiás kezeléseken is, a családnak ráment mindene a beavatkozásokra. A lapnak azt mondják, hogy mivel egy éve még csak ideig­lenes lakcímük volt Magyarországon, a műtétet és a kórházi ellátást nem finanszírozta a társadalombiztosítás. Rokonok, barátok segítségével szedték össze a 3,5 millió forintot az agyműtétre. 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!