Szomorú hírt jelentettek be.



A Blikk információi szerint azonban idén a humoros műsorszámnak évek óta otthont adó ATV-ben nem számítanak arra, hogy az év eleji agyvérzése óta kórházban lábadozó nagy nevettető új műsorral tér vissza a képernyőre.

„Sas Jőzsef minden év elején jelzi, hogy számíthat rá a csatorna, tele van ötletekkel és készül az új kabaré, mindig mindenkit megnyugtat, hogy lesz min nevetni. Idén azonban erre nem került sor, ami persze, érthető is, hiszen sajnos az egészsége nincs a legjobb állapotban. Érthető hát, hogy nem akar ezzel foglalkozni, így mi sem számolunk azzal, hogy lesz szilveszterkor új Sas-kabaré – tudtuk meg a Blikk az ATV egyik bennfentes munkatársától, aki azt is elárulta: ismétlések ugyan adásba kerülnek, de hogy mikor állhat Sas József újra színpadra, senki sem tudja.

Mivel agyvérzés után a teljes felépülés hossza hónapokban, de akár években is mérhető, érthető, hogy a csatorna vezetése egyelőre nem szeretné Sas Józsefet munkával kapcsolatos egyeztetéssel zavarni.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!