49 ember vesztette életét.



Az új-zélandi Christchurchben péntek délután támadtak a mecsetekben imádkozókra. A rendőrök négy embert vettek őrizetbe.

terroristák Új-Zéland egyik legnagyobb városában, a 388 ezres Christchurch-ben két mecsetben támadtak egyszerre. 49 embert megöltek, és legalább 48 embert kezelnek lőtt sérülésekkel a helyi kórházakban, közülük 20 embernek az állapota súlyos.

 

A rendőrség azt közölte, hogy négy embert, három férfit és egy nőt vettek őrizetbe, egyiküket azonban később elengedték. A rendőrség szerint jól megtervezett terrorista támadás történt. A mecsetek környékén több autóbombát is találtak, de ezeket sikerült hatástalanítani.

VIDEÓ: a CBS beszámolója

A támadásról az egyik terrorista egy 17 perces videót is készített. A sisakkamerája képét élőben közvetítette a közösségi médiában. A felvétel a kocsijában kezdődött, ahol a visszapillantó tükörben az arcát is látni lehetett. Majd az látszott, ahogy gyalog közelít az egyik mecset felé. Ezután tüzet nyit az ott imádkozókra.

A felvételen az is rajta van, ahogy kilép a mecsetből, és az utcán is tüzelni kezd, majd újra visszamegy. Ezután beül a kocsijába és elhajt. Az élő közvetítésre a közösségi oldalak azonnal reagáltak.

A támadó egy 28 éves ausztrál férfi, aki fehér-nacionalistaként és fasisztaként beszélt magáról. Azt állította, Kína társadalmi berendezkedése és értékei állnak hozzá a legközelebb. A hatóságok Brenton Tarrantként azonosították, és szélsőjobboldaliként jellemezték.

VIDEÓ: szemtanúk beszélnek a támadásról a The Guardian videóján

VIDEÓ: A helyi rendőrség sajtótájékoztatója élőben

Egy szemtanú szerint a támadó válogatás nélkül lőtt a körülötte az imádkozó emberekre, többen a szeme láttára haltak meg. Ő végül kimászott az egyik ablakon, és így menekült meg, de még a következő háztömbnél is hallotta a fegyver ropogását.

Moustafa Farouk, a helyi iszlám közösség vezetője a The New York Times-nak nyilatkozva azt mondta, különösen megdöbbentő, hogy a támadás a pénteki ima alatt történt. Ő maga sohasem gondolta volna, hogy ilyesmi bekövetkezhet Új-Zélandon, amit eddig békés országként ismertek.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!