Oszd meg, hogy minél többen tudjanak róla.



Oszd meg te is hogy minél több emberhez eljusson!

 

Már mi is többször beszámoltunk róla, hogy a kormány nagy erőkkel készíti elő azt a törvényjavaslatot, mely szerint a nyugdíj korhatárt 70 vagy 72 évre emelnék meg.

 

Mindezt azzal indokolják, hogy ez az emberek és Magyarország jövőjét szolgálja majd. Sokat várnak ettől a korhatár emeléstől, ám úgy akarnak dönteni, hogy emberek ezreinek véleményét hagyják figyelmen kívül. Ez ellen emelte fel a szót és tiltakozik a Magyar Nyugdíjasok Egyesületének Országos Szövetsége és még sok ezer hamarosan a nyugdíjához közeledő jelenleg még aktívan dolgozó ember. 

 

'Tisztelt Magyarország polgárai! Egyszerűen nem hagyhatjuk, hogy a beleegyezésünk nélkül döntsenek sorsunkról! Ilyen egy demokratikus országban sem megengedett! Ezennel kérnék meg minden jóérzésű magyar embert, fogjunk össze és állítsuk meg a kormányt, hogy ezen ember és nyugdíjas ellenes törvényüket ellehetetlenítsük! Kedves facebookon jelenlévő nyugdíjas társaim! Kérjük osszátok meg ezt a bejegyzésünket, hogy minél több emberhez eljuthassék!' - Fogalmazott a Magyar Nyugdíjasok Egyesületének Országos Szövetségének elnöke. 

- Ha felelős magyar emberként egyetértetek a fentiekkel, akkor Kérjük osszátok meg ezt a bejegyzésünket, hogy minél több emberhez eljuthasson!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!