Ilyen lesz az időjárásunk.



Helyenként jelentős mennyiségű csapadék is lehullhat, a szél pedig viharos erejű lehet.

Ma éjszaka borult lesz az ég, és előbb az északi országrészben, hajnalra pedig már inkább délen kell számítani esőre, záporra. Az Északi-középhegységben átmenetileg havas eső is eshet, elsősorban a Dél-Dunántúlon ugyanakkor egy-egy zivatar sem kizárt. A legtöbb csapadék az ország déli felében valószínű. A délnyugati szél a Dunántúlon erős, helyenként viharos marad, éjfél körül viszont északnyugatira fordul a légmozgás, a Dunántúlon átmenetileg újból lehetnek viharos széllökések. A hőmérséklet késő este 4 és 9, hajnalban 2 és 6 fok között alakul.

Hétfőn többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, késő délután északon, északnyugaton vékonyodhat, szakadozhat fel a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, de estétől az északi hegyekben havas eső, hó is lehet. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék is lehullhat. Sokfelé lesz erős, főként a Kisalföldön viharos az északnyugatira forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között valószínű.

Kedden felhőátvonulások várhatók kevés napsütéssel, szórványosan hózáporokkal. Sokfelé lesz viharos az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

Szerdán északnyugat felől mindenütt megnövekszik a felhőzet, és szórványosan várható kisebb havazás, főként a nyugati megyékben havas eső, eső is. Az északnyugati szelet erős, néhol viharos lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között valószínű.

kép

Még várni kell a tavaszra – fotó: MTI/Varga György

Csütörtökön közepesen és erősen felhős időszakok váltakoznak, csak rövid napos időszakok valószínűek. Helyenként fordulhat elő kisebb csapadék: keleten inkább hó, másutt inkább havas eső, eső. Többfelé lesz erős az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

Pénteken gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, csak rövid napos időszakok valószínűek. Szórványosan lehet számítani kisebb havazásra, hózáporra, kezdetben havas eső, eső is lehet. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű. (Az erre a napra vonatkozó prognózis jelentősebb bizonytalansággal terhelt!)

Szombaton a változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra számíthatunk. Helyenként fordulhat elő kisebb havazás, hózápor. Az északkeleti szélet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű. (Az erre a napra vonatkozó prognózis jelentősebb bizonytalansággal terhelt!)

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu megújult Időjárás rovatában!

Az időjárás rovat támogatója az Auditker Kft.

Forrás:

https://www.agroinform.hu/idojaras_hirek/esos-szeles-napok-jonnek-sok-helyen-havazassal-39135-001?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=HIRpromo&utm_content=39135

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!