Hamarosan nagy bejelentéseket tehet.



Ma délután 3 órakor tartja Orbán Viktor szokásos évértékelőjét, amelyen komoly bejelentések várhatók. 

Orbán Viktor évet értékel - Forrás: ma7.sk

A miniszterelnök új családtámogatási intézkedésekről ránthatja le a leplet, legalábbis ezt vetítette előre az egy hónappal ezelőtti, általa levezényelt Kormányinfón. A legnagyobb várakozás a demográfiai bejelentést övezi, azonban érdemes lesz figyelni arra is, hogy a kormányfő esetleg gazdasági növekedést ösztönző lépésekről is beszél-e majd. Némi költségvetési mozgástér ugyan rendelkezésre áll az új intézkedések megvalósítására, azonban nem engedheti el túlzottan a gyeplőt a kormány, hiszen saját vállalása szerint a következő években jelentős adósságcsökkentésre készül, ami így korlátozza a lehetőségeket. - írja a Portfolio

Orbán Viktor január 10-én, az év első Kormányinfóján fontos intézkedések bejelentését helyezte kilátásba februári évértékelőjén, amelyre ma délután kerül sor. A miniszterelnök januárban kijelentette, hogy a családpolitikáról szóló tavalyi nemzeti konzultáció eredménye alapján új demográfiai intézkedéseket fognak hozni, ezeket pedig az évértékelőn ismerteti majd. Épp ezért a legnagyobb várakozás a kormány új családpolitikai intézkedéseit övezi.
 

Fókuszban a családpolitika

  • Az egyik ilyen, hogy a fiatalok akár 5-10 millió forintos kamatmentes életkezdési kölcsönt kaphatnak, hogy ha szeretnének, korábban vállalhassanak gyermeket. Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár 'hosszú és nagyon drága'családvédelmi akciótervében első helyen szerepel a fiatal családosok támogatása, így jó eséllyel szerepelni fog ez az elem az új családpolitikai öszöntzőkben.
  • Ezen felül elképzelhető, hogy a legalább három gyermeket vállaló édesanyáknak kiemelt támogatást ad majd a kormány. Felmerült például az élethosszig tartó szja-mentesség biztosítása, amivel az érintettek számításaink szerint tízmilliókhoz juthatnak.
  • Ezek mellett szóba kerülhet még a főállású anyaság elismerése, illetve a gyermeküket nevelő nők munkavállalásának támogatása, azonban az sem kizárt, hogy valami más, váratlan dologgal rukkol elő a kormány.

Más bejelentés is jöhet

Varga Mihály úgy nyilatkozott, hogy a világgazdasági lendület kezd kicsit visszaesni, és ezeket a hatásokat Magyarország sem tudja kizárni, amire érdemes felkészülni. Emiatt gazdaságvédelmi intézkedésekre lehet szükség idén, hogy a külső környezet felől érkező potenciális negatív hatásokat ellensúlyozzák. A gazdaságösztönző lépések lehetőségét már Orbán Viktor is felvetette januári sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy legyen 4%-os gazdasági növekedésünk. 'Ezért össze is hívtam a tanácsot január második felére, ahol ezek a kérdések napirenden lesznek' - fogalmazott akkor a kormányfő.

A Figyelő szerint a fentiekkel összhangban a következő bejelentésekre számíthatunk:

  • további, állami infrastrukturális beruházások,
  • a falusi CSOK “felturbózása',
  • turisztikai fejlesztések,
  • az informatikai szegmens megerősítése,
  • adócsökkentések, valamint
  • a külföldi működő tőke idevonzásának felpörgetése.

Az nem világos, hogy ezek a bejelentések mennyiben jelentenének új intézkedéseket. Egyrészt az uniós források idei csúcsra járatása önmagában is automatikusan hozza ezeket a lépéseket (különösen az állami megrendeléseket az építőiparban), másrészt egyes lépések, mint például a falusi CSOK már általánosságban be lettek jelentve, de a 'felturbózást' nem lehet mihez viszonyítani. (portfolio.hu)

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!