Őszintén vallottak arról mit éltek át.



A rák önmagában is szörnyű, de a kezelés is rettenetes kínokat okoz.


 

A kemoterápia kétségtelenül hatásos, de a mellékhatásai borzasztóak.Majdnem belehaltak, hogy tovább élhessenek.

Ijesztő volt

“Az első kemoterápia iszonyatosan ijesztő volt. Fogalmam sem volt, mi fog történni. Fájdalmas lesz? Milyen mellékhatásai lesznek? Meggyógyulok egyáltalán? Ki tudja? Az, hogy a hajam kihullik, a legkevesebb. Mérget pumpáltak egyenesen a vérembe. A kemó után még kívánósabb voltam, mint a terhességeim alatt. Hamburgerre vágytam, de nagyon. Hála a hányinger elleni gyógyszernek, tudtam enni. A kemó rossz hatással volt az agyamra, sok mindent elfelejtettem: volt, hogy nem mentem a lányomért a táncórára, nem emlékeztem arra, miről beszéltünk 20 perccel azelőtt.”

R. Diána (35)

Egész nap bőgtem

“A kemoterápia előtt kaptam egy 36 oldalas dokumentumot, hogy olvassam el. Ez írta le a kezelés lehetséges mellékhatásait. Egész nap bőgtem. Sokkoló érzés volt, amikor hullani kezdett a hajam. Nem féltem a kopaszságtól. Az volt a szörnyű, hogy elvesztettem a kontrollt a testem felett. Hogy visszanyerjem az irányítást, magam vágtam kopaszra.”

P. Nóra (30)

Meddő lettem

“A rák olyan, mint egy érzelmi hullámvasút – a kemoterápia is pontosan ilyen. Az egyik nap jól érzed magad, másnap pedig olyan kimerült vagy, hogy alig bírsz felkelni. Aztán amikor már kezded magad megint jól érezni, jön a következő kezelés, és utána még rosszabbul vagy. Legtöbbször fizikailag és mentálisan is teljesen kikészültem. Nem csak az összes hajam hullott ki, de a szempillám, a szemöldököm, és a fanszőrzetem is. De legalább a lábam nem kellett borotválnom. A kemó miatt tönkrement a petefészkem. Hiába vagyok 29, változókorba léptem.”

H. Júlia (29)

Minden fémízű volt

“Amikor elég volt beletúrni a hajamba, és csomókban hullott, megkértem a férjem, hogy borotváljon kopaszra. Borzasztó volt. Mintha elvesztettem volna a nőiességem és a személyiségem. A kemó után nem éreztem az ízeket, vagy mindennek fém íze volt. Csak hetekkel később tudtam újra élvezni azt, hogy eszem. Amikor a kezeléseknek vége lett, és már nem volt daganat, még nem voltam túl a rákon. Egy ráktúlélő csoportban ki tudtam beszélni magamból az érzéseimet, a jókat és a rosszakat egyaránt – ez segített végleg túlleni a betegségen.”

L. Brigitta (32)

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!