Sietni kell a beadással, mert hamar kifogynak a források!



120 ezer forintot is kaphattok: szeptembertől kezdődik a konvektorcsere-pályázat

Az Otthon melege program fűtéskorszerűsítési alprogramjában szeptember 21-étől lehet beadni a pályázatot gázkonvektorok cseréjére - jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztésért- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár a hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elmondta: az 1,5 milliárd forint országos keretet lakosságarányosan régiókra bontották, pályázatot is régiónként lehet majd beadni szeptemberben a meghirdetett időpontokban.

Cél az energiahatékonyság

Magyarországon mintegy 3 millió gázkonvektor van a lakóingatlanokban, ezek többsége korszerűtlen, elavult, ezért biztonsági és energiahatékonysági szempontok miatt szükséges a csere - hangsúlyozta Szabó Zsolt.

Szabó Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a felkészülésre 30 nap áll rendelkezésre, a pályázati felhívás az NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet oldalán, a konvektor2017.nfsi.hu portálon már elérhető.

120 vagy 500 ezer forint is kapható

Az államtitkár elmondta, hogy számításuk szerint az energiahatékonyságot és a biztonságot javító lakossági pályázat mintegy 12 500 gázkonvektor cseréjét teszi lehetővé. A pályázaton 80%-os támogatást adnak, egy konvektorcserére maximum 120 ezer forint, több konvektor cseréje esetén maximum 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást lehet kapni.

 

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!